A minimális győztes koalíció: miért nem visznek magukkal fölösleges partnert a pártok?

Ha egy parlamentben egyetlen párt sem szerez többséget, a kormányalakítás egy kirakós játékká válik. A koalícióelmélet első kérdése egyszerű: a sok lehetséges kombináció közül melyik jön létre? A legrégebbi és máig legismertebb válasz a minimális győztes koalíció gondolata.

A fogalom

Egy koalíció akkor győztes, ha együtt megvan a többsége. Akkor minimális, ha nincs benne olyan tag, amelyik nélkül is meglenne a többség. Más szóval: bármelyik partner kilépése a többség elvesztésével járna.

A főoldal 199 helyes patkóján jól látszik a különbség. Az „A” (58 hely) és a „B” (44 hely) csoport együtt 102 helyet ad: ez többség, és ha bármelyikük kilép, elfogy. Ez minimális győztes koalíció. Ha ugyanehhez a párhoz a „C” csoportot (37 hely) is hozzávesszük, a szövetség 139 helyes lesz, csakhogy a „C” nélkül is megvolna a 100. Ez már túlméretezett koalíció.

Riker méretelve

A gondolat a játékelméletből jön. Neumann János és Oskar Morgenstern 1944-es játékelméleti könyvében már szerepelt a minimális győztes koalíció fogalma, a politikatudományba pedig William H. Riker emelte át 1962-ben, The Theory of Political Coalitions című könyvében.

Riker érvelése szerint ha a kormányzásból származó „nyereség”, vagyis miniszteri székek, befolyás és programpontok, rögzített mennyiség, akkor minden fölösleges partner csak csökkenti a többiek részesedését. A racionális szereplők ezért éppen akkora szövetséget építenek, amekkora a győzelemhez kell, és nem nagyobbat. Ez a méretelv (size principle).

Gamson és Leiserson finomításai

Ugyanannak a logikának két ismert változata is van.

• William Gamson (1961) a „legolcsóbb” győztes koalícióval számolt: a minimális győztes változatok közül az jön létre, amelyik a legkevesebb mandátummal éri el a többséget. Tőle származik az az elvárás is, hogy a partnerek a mandátumaik arányában osztoznak a posztokon. Ez a ma Gamson-szabályként ismert összefüggés.
• Michael Leiserson (1968) szerint a pártok azt a minimális győztes koalíciót választják, amelyikben a legkevesebb a tag, mert kevesebb partnerrel könnyebb megegyezni és együtt is maradni.

A patkón a „B”, „C” és „D” csoport (109 hely) és az „A” meg a „B” (102 hely) egyaránt minimális győztes. Gamson szerint az utóbbi a „legolcsóbb”, és Leiserson is ezt választaná, hiszen csak két tagja van.

Mit mutatnak az adatok?

Az európai kormányokat vizsgáló kutatások azt találták, hogy a minimális győztes koalíció a leggyakoribb kormánytípusok egyike, de messze nem kizárólagos. Rendszeresen alakul kisebbségi kormány, amely külső támogatással dolgozik, és túlméretezett koalíció is. Ez utóbbinak jó oka lehet:

1. ha egy fontos döntéshez minősített többség kell, például alkotmánymódosításhoz;
2. ha a pártok biztonsági tartalékot akarnak arra az esetre, ha néhány képviselő kiválik;
3. ha egy válsághelyzet vagy egy nagy reform széles felhatalmazást kíván;
4. ha a programbeli távolság miatt egy „fölösleges” párt nélkül a többiek nem tudnak megállapodni.

Riker modellje ezért ma is kiindulópont: megmondja, mi lenne a legkézenfekvőbb számtani megoldás, a többi elmélet pedig azt vizsgálja, miért térnek el tőle a pártok. Az egyik legfontosabb kiegészítés a programbeli közelség, erről az összefüggő koalíciókról szóló írásunk szól.