Tárcaelosztás: hogyan osztoznak a partnerek a minisztériumokon?
Gamson szabálya meglepően jól leírja a miniszteri székek elosztását, de a tárcák nem egyformán értékesek, és a kisebb partnerek gyakran többet kapnak az arányosnál.
Megjelent:
A koalíciós tárgyalások egyik leglátványosabb része a miniszteri székek szétosztása. Aki a tárgyalásokat kívülről követi, gyakran meglepődik, mennyire kiszámítható az eredmény, legalábbis ami a számokat illeti.
A Gamson-szabály
William Gamson 1961-ben azt feltételezte, hogy a koalíciós partnerek a beletett erőforrásaik, vagyis a mandátumaik arányában osztoznak a nyereségen. A későbbi empirikus vizsgálatok, elsőként Eric Browne és Mark Franklin 1973-as elemzése, azt találták, hogy ez a miniszteri posztokra meglepően pontosan igaz. A politikatudomány egyik legerősebb empirikus összefüggéseként tartják számon.
Egy példa a patkóról
Vegyük a főoldal patkóján a „B” (44 hely), a „C” (37 hely) és a „D” (28 hely) csoport koalícióját, összesen 109 mandátummal, és tegyük fel, hogy a kormányban 15 miniszteri poszt van.
| Csoport | Mandátum | Arány a koalícióban | Arányos poszt (15-ből) |
|---|---|---|---|
| „B” | 44 | 40,4% | 6,1 → 6 |
| „C” | 37 | 33,9% | 5,1 → 5 |
| „D” | 28 | 25,7% | 3,9 → 4 |
A tiszta arányosság szerint 6–5–4 lenne az elosztás. A gyakorlatban a legkisebb partner könnyen kialkudhat még egy posztot, hiszen nélküle a másik kettőnek csak 81 helye volna, ami messze van a többségtől.
Miért kapnak többet a kicsik?
A kutatások visszatérő megfigyelése, hogy a kisebb partnerek a mandátumarányuknál kissé több posztot kapnak. Ennek több oka van:
- Alkuerő. Ha egy kis párt nélkül nincs többség, a hozzájárulása többet ér, mint a mandátumainak száma.
- Láthatóság. Egy kis párt csak úgy tud a saját választóinak eredményt mutatni, ha legalább néhány jól azonosítható területet kap.
- Oszthatatlanság. A posztok egész számok. Egy kis pártnak egy tárca már jelentős arány, egy nagynak egy poszt különbség alig számít.
Nem minden tárca egyforma
A posztok számánál fontosabb lehet, melyik tárca kié. A pénzügy, a külügy, a belügy és az igazságügy hagyományosan a legsúlyosabb posztok közé tartozik, de a pártok számára az is sokat ér, ha a saját fő témájukhoz tartozó minisztériumot kapják. A pénzügyi tárca különleges szerepéről külön írtunk.
Felügyelet a partner tárcájában
Mivel a miniszterek a saját területükön nagy önállósággal dolgoznak, a partnerek gyakran figyelő pozíciókat is kérnek a másik fél minisztériumában. Michael Thies 2001-ben megjelent kutatása szerint a koalíciós kormányokban a pártok sokszor a partnerük által vezetett minisztériumba delegálják az államtitkárt, hogy rálássanak, mi készül ott. Ez a megoldás a bizalmatlanságot nem szünteti meg, de kezelhetővé teszi.